ALMA  az ALAPÍTVÁNYI és MAGÁNÓVODÁK EGYESÜLETE

 

 

Elnök

Kardos Éva - az ALMA Egyesület elnöke, a  „mesÉLJEN ma a holnapnak!” ötletgazdája

Mi is pontosan a „mesÉLJEN ma a holnapnak!” program?

− A program célja, hogy a gyermekeknek olyan pozitív jellemvonásokat tudjunk bemutatni, melyek elengedhetetlenek sikeres jövőjük szempontjából. Ilyen jellemvonás a tisztelet, a becsületesség, az illemszabályok betartása, valamint az olyan motivációs értékek, mint a bátorság, az önfejlesztés.A gyermekek mintákon és példaképeken keresztül tudnak fejlődni. Ezért szülőként is fontos „küldetésünk” van, megmutatni a lehetőségeiket. 

− Hogyan született meg a gyermekkönyvek kiadásának ötlete?

− A gyermekkönyvírás, mint gondolat, már gyermekkoromban megfogant bennem, sőt én magam is írtam már gyerekként egy rövidke regényt, amit saját rajzaimmal illusztráltam. Édesanyám nemrégiben elhozta nekem ezt, és miután elolvastam akkori írásomat, jöttem rá, hogy ezen az úton tudnánk a jövő nemzedékének üzenni. 

− Elárulna valamit a pályáztatás műhelytitkairól?

− Hatalmas, nem várt érdeklődés övezte könyvírói és illusztrátori pályázatunkat. Több száz, jobbnál jobb pályamű érkezett be, így a kiválasztási folyamat is nagyon összetett volt. Olyan személyeket kerestünk, akik színes egyéniségek, akiknek gondolatvilága teljesen egyedi. Illusztrátorunk és írónk is igazi tehetség. 

− A könyv megjelenése után mi lesz a program következő lépése? Milyen terveik vannak?

− A könyv ötletének megszületése óta sok más is megfogalmazódott bennünk. Szeretnénk egy teljes könyvsorozatot − kisebb és nagyobb korosztályú gyerekek részére is − kiadni. Valamint a könyvhöz kapcsolódóan tervezünk korosztályos társasjátékot. Terveink között van, hogy a történeteket animációs filmként is feldolgozzuk. Azt hiszem, nincs megállás. Egy cél hajt, minél több gyermekhez eljuttatni azokat az alapértékeket,    melyekkel egy boldogabb és sikeresebb élethez segíthetjük hozzá Őket. 

   ─ A készülő mesekönyvből ki a kedvenc figurája? Miért?

  Ha választani kell, akkor Fuxi, a kutya a kedvenc szereplőm. Bölcsessége és alázata két olyan különleges tulajdonság, ami csak kivételes esetekben      jár   együtt.. Szeretném, ha életem során e két tulajdonság mindvégig elkísérne, és döntéseimben mindkettő szerepet kapna.

 

 

 

 

Mesekönyv írója

Szabó Csaba - Varázsbőrönd sorozat szerzője

 

− Mióta foglalkozik írással?

Írni már általános iskolában szerettem, verseket, meséket. Mindig úgy éreztem, nekem még hallatnom kell magamról, meg kell osztanom másokkal a gondolataimat.

− Mi az első élménye, ami elindította ezen a pályán?

 

Konkrét élményt keresve az jut eszembe, amikor általános iskolában a János vitézt tanultuk. Abban az időben én is elkezdtem írni egy hasonló verses mesét, és azóta is írtam többet, de eddig leginkább csak magamnak.

− A zsűrizés során többen kiemelték az Ön hihetetlen fantáziáját; hogyan fér ez össze a mindennapokkal, polgári állásával? Tudja-e fantáziáját kamatoztatni a hétköznapok során? Beszélne erről kicsit bővebben?

Olyan polgári állásom van, ami őszintén megvallva nem igényel sok fantáziát, mivel számokkal dolgozom. De jólesik kiszakadni ebből a közegből, alig várom a munkaidő végét, hogy elutazhassak a fantázia világába. Amikor kitalálom a meséket, én is beleképzelem magam egy-egy szereplő helyzetébe.

A hétköznapokban családi, baráti összejöveteleinken szoktam a fantáziámat kamatoztatni. Sokszor visszatér ez a kérdés: „Honnan jutnak ezek az eszedbe?” De válaszolni nem tudok rájuk. Egyszerűen csak feltörnek.

 

− Az írókról mindenféle legendát hallunk. Rengeteg „babonás” fogást jegyzett már fel az irodalomtörténet. Önnek van valami íráshoz kapcsolódó titkos „rituáléja”, ami megkönnyíti az írást?

Nincsen semmiféle babonám az írással kapcsolatban. Egyszerűen, ha írni szeretnék, akkor leülök és írok, a többi jön magától. Ilyenkor bármit tudok csinálni mellette, például nézem a tévét, az sem zavar, ha vannak körülöttem, nem vonulok félre.

 

− Hogyan fogadta a környezete, hogy felkérésre belefogott egy mesekönyv írásába?

Első körben csak a feleségemnek, szüleimnek, a bátyámnak és családjának mondtam el. Büszkék rám, természetesen gratuláltak. Talán mindannyian azt várjuk a legjobban, hogy a kész könyvet a kezünkbe foghassuk. Egy könyvet, amin szerepel a nevem, amivel valamit átadhatok.

 

─ A készülő mesekönyvből ki a kedvenc figurája? Bemutatná őt néhány szóban?

Nincs különösebb kedvencem a könyvből, mindegyik karakter az én „szülöttem”, így közel áll hozzám. Ha valakit mégis be kellene mutatnom a kicsiknek, az Fuxi lenne, a család kutyája, a gyerekek biztosan szeretni fogják. Nekem is van egy németjuhász kutyám, mintha a legjobb barátom lenne. Sokszor fedezem fel azt, hogy ha ember lenne, bizony néhányunknál sokkal jobb ember lehetne. Őróla lett mintázva a mesében Fuxi és talán ezért is ruháztam fel a mesében nagyon jó, példaértékű tulajdonságokkal.
Nem régen született egy unokaöcsém, akihez a kutya is másképpen áll hozzá, jobban vigyáz vele, mint velünk, és az unokaöcsém számára is nagy csodának számít a csahos családtagunk. A kicsiknek tehát egyelőre csak annyit mondanék Fuxiról, hogy egy kedves, okos, segítőkész négylábú, az ember legjobb barátja.

 

 

 

 

Mesekönyv illusztrátora

Pinkert Katu - Varázsbőrönd sorozat illusztrátora

 

− Ön elég messziről pályázott az ALMA Egyesület felhívására (pontosan Szingapúrból), noha on-line nem létezik távolság... Beszélne erről egy kicsit? 

− Amióta rám talált az illusztrálás, figyelem a pályázatokat,
keresem a lehetőségeket irányítószámtól, nyelvtől függetlenül.
Az ALMA Egyesület pályázata kifejezetten az óvodások korcsoportját célozta meg érzelmi és erkölcsi fejlődés segítése céljából. Ez az a korcsoport, akiknek a legszívesebben, legmagabiztosabban illusztrálok. Ezért tetszett meg ez a lehetőség annyira, hogy röviddel a határidő előtt belevágjak a próbamunkába, és szerencsémre az a lendület, ami belevitt a pályázásba, sikeresen át is görgetett a célvonalon.

− Úgy tudom, hogy korábban is élt külföldön (többek közt Angliában). Hogyan látja, gazdagítja munkáit a kulturális sokszínűség, vagy egy művész amúgy is „interkulturális” módon létezik?

− Az a fajta illusztrációs burok, amiben én létezem, egy dologtól épül és gazdagodik igazán, a kisgyerekektől. Ők pedig szerencsémre helyrajzi számtól függetlenül mindenhol jelen vannak az életemben, legyen az Magyarország vagy éppen külhon. Mágnesként vonzom őket.

A rajzolás világában egy nyelvet beszelünk, így az mindenki számára érthető országhatároktól függetlenül. Illusztráltam már „angol, svéd és német nyelven” is, holott ezek közül a nyelvek közül kettő számomra teljesen idegen. Ilyen munkákon keresztül ismerkedhettem meg a sarkvidék olvadó jégtakaróit övező és egyéb globális problémákkal; kiállított képeimmel támogathattam iskolai felújítást; a segítségemmel egy vasárnapi iskola színhelye új életre kelt, megnyílt egy kézműves klub és egy magánóvoda. De előfordult olyan is, hogy egy angol-humorral megáldott csirke bőrébe bújtam, aki egy poros padláson élt.

Óriási inspirációs kapu az internet. Végtelen számú lenyűgöző alkotó munkáiból lehet ötletet meríteni és rengeteget tanulni. Így azt hiszem, a válasz igen: a művész – legalábbis én biztosan – interkulturális módon létezik.

 − Most, hogy látta a meséket, mi a benyomása a szövegről? Mit gondol, megkönnyíti majd a dolgát az író fantáziája, vagy éppen megnehezíti az Ön feladatát?

Egyelőre ismerkedem a karakterekkel, de az az első benyomásom, hogy az író – Csabi – és én egy nyelvet beszélünk. Az óvodásokét. Csak épp ő a magyar nyelv szókincstárának színeivel alkot, én pedig rajzeszközökkel. Reményeim szerint ezt ő is így gondolja.

 

− Van Önnek illusztrátor példaképe? Kinek a munkáit tekinti etalonnak?

A kezdetek kezdetén Hajba László rajzai nyitották fel a szemem, és döbbentettek rá arra, mivel is szeretnék foglalkozni. Az ő elképesztő kreativitása, őszinte kifejezésmódja és rajzolásba vetett hihetetlen türelme mind a mai napig ösztönöz az alkotásban. Bár stílusunk nagyban különbözik, mégis őt tartom az etalonnak. Szintén sok ihletet merítek Agócs Írisz munkáiból, és mindig nagy örömmel fordulok tanácsért a könyveihez. Dániel András humoros, szabadszellemű stílusa pedig átsegít a nehezebb napokon.

Akik nélkül a könyvespolcom üres volna: Oliver Jeffers, Anita Jeram, David Melling, Jonny Duddle, Emily Gravett, Catherine Rayner és Richard Scarry. Kivételesen szerencsésnek érzem magam, hogy őket tekinthetem példaképeimnek.

 

− Mi az, amiből a motivációit gyűjti?

Rajongok a verses mesékért. Varró Dani, Julia Donaldson, Brett Avison, Lynley Dodd és a már említett Oliver Jeffers fergetegesen fantáziadús sorai mindig motiválnak. De olykor egy-egy Disney-Pixar animáció is új lendületet tud adni.

Motiválnak továbbá az óvodából épp elballagó, a középsős, az óvodát épp csak elkezdő, a beszélni tudó vagy épp nem tudó, totyogó, gügyögő, önfeledten nevetni tudó, teljes áhítattal mesét hallgatni képes aprónépek.

 

─ Melyik figurát kedveli a legjobban a készülő mesekönyvből? Megmutatná nekünk?

Minden karakter a szívemhez közel áll, hisz mindannyian a „gyermekeim”, de valahogy a kiskorú szereplőkkel jobban tudok azonosulni :)